Spiroangyalok éves szakmai oktatása

A Spiroangyalok a fűtési rendszervíz kezelésével foglalkozó szakembereket tömörítő csoport, amely már csaknem 10 éves múltra tekint vissza.

A hálózat tagjainak éves szakmai továbbképzésére idén 2018. március 20-án került sor.

Az előadások során az új Spiroangyalok is megismerkedhettek a Sentinel vízkezelési adalékanyagok termékpalettájával és a szolgáltatás szakmai alapjaival.

Immár hagyomány, hogy az oktatások alkalmával nemcsak szakmai, de fontos vállalkozási ismeretekkel is gazdagodhatnak a képzésen részt vevők. Idén a Spiroangyalok vállalkozásának életét jelentősen befolyásoló fontos témával, az idei adótörvényi változásokkal foglalkozott a felkért adószakértő-előadó. Ahogy a szakmai rész során, így itt is interaktívan zajlott az előadás, a Spiroangyalok beszámoltak tapasztalataikról és feltehették az Őket érdeklő fontos kérdéseket is.

A jó hangulatú és igen informatív oktatások sikere reméljük a továbbiakban is folytatódik!

 

 

Sentinel kupakokkal Londonba!

2017-ben  is folytatódott a Sentinel kupakgyűjtő akció, amelynek keretében a visszaküldött kupakok értékes ajándékokra voltak beválthatók.

A Hűségakció hamarosan megújul, így az eddigi akciót lezárandó a július 1-ig beérkezett kupakokat összesítettük. A legtöbb kupakot visszaküldő Sentinel hűségakció nyertest – Élő Vizek Kft. –  és az egyik legjobb Sentinel kereskedőt pedig díjaztuk.

Ők szeptember 16-án részt vehettek a TottanhamHotspur – Swansea futballmeccsen Londonban, a híres Wembley Stadionban.  A program részeként másnap Londont nézték meg, majd pedig repülővel utaztak haza.

Reméljük, partnereink jó élményekkel gazdagodtak és a jövőben is részt vesznek a  megújult Sentinel Hűségakcióban, ahol ismét sok hasznos és értékes ajándék vár a kupakokat visszaküldőkre.

Spiroangyal éves szakmai oktatás

A Spiroangyal közösség Magyarországon egyedülálló csoport, hiszen a fűtési rendszervíz kezelésével foglalkozó szakembereket tömöríti.

2017. március 30-án került sor a Spiroangyalok szokásos éves szakmai továbbképzésére.

Az oktatási nap legnagyobb részében természetesen a szakma kerül előtérbe, hiszen a Sentinel vízkezelési termékek használatával kapcsolatos kérdések, tapasztalatok megbeszélése mellett a kazángyártók vízkezelési előírásait is összegezték.

Az oktatási napokon nemcsak az új szakmai ismeretekre helyezzük a hangsúlyt, hanem fontosnak tartjuk, hogy olyan, a vállalkozásaik életében kiemelt szerepet játszó témaköröket is bemutassunk, amelyre a mindennapi munka mellett néha kevés figyelem jut.

Ezen a napon, egyedülálló módon, a Spiroangyaloknak biztosítási ismereteket is nyújtottunk. Biztosítási szakértő előadónk tájékoztatta partnereinket a vállalkozásaikat érintő biztosítási kérdésekről és hasznos információkat, tanácsokat adott a láthatóan mindenkit érintő témában.

Az oktatás ebéddel zárult, majd a Spiroangyalok a szerzett ismeretek birtokában és a szerelői akció ajándékával – egy munkaruhával – köszöntek el.

 

ISH 2017 Frankfurt

2017. március 14-18. között tart nyitva az épületgépészet idei nagy seregszemléje Frankfurtban, az ISH fürdő-, épület-, energia és klímatechnika, valamint a megújuló energiák nemzetközi szakvására.

Látogasson el a Spirotech standjára és tekintse meg a cég legújabb fejlesztéseit!

Szeretettel várjuk a Halle 9. Stand B 06 kiállítóhelyen!